Oldalak

2013. január 4., péntek

Sárga mázas kókuszos sütemény



Talán sikerül egyszer behozni a lemaradásom :-)! Ez a finom és kalóriadús desszert még Borbála-napra készült, kislányom névnapjára sütöttem. A receptet az egyik Csábító házi sütemények c. könyvemben találtam, illetve még az öcsém nézte ki valamikor. Gondoltam, akkor lehetne "ő" a decemberi névnapi süti.

Hozzávalók: 
A tésztához:

35 dkg finomliszt
20 dkg vaj
20 dkg porcukor
3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 kiskanál őrölt fahéj
fél csomag sütőpor (6 g)
3 evőkanál tejföl
1 tojássárgája

A töltelékhez:

25 dkg kókuszreszelék
20 dkg porcukor
5 tojásfehérje
csipetnyi só
fél csomag sütőpor (6 g)

A sárga mázhoz:

4 tojássárgája
20 dkg porcukor
kevés rumaroma

Elkészítés:

A vajat elmorzsoljuk a liszttel, majd hozzákeverjük a porcukrot, a kakaóport, a fahéjat, a sütőport, majd a tojássárgájával elkevert tejfölt. Összegyúrjuk, cipót formálunk, és hűtőben pihentetjük egy kicsit.
Ezután kétfelé osztjuk, az egyiket kb. 40 * 20 cm-es téglalappá nyújtjuk, majd vajjal, liszttel kikent vagy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.


A töltelékhez a tojásfehérjét pici sóval kemény habbá verjük, majd apránként hozzáadjuk a porcukrot, legvégül a sütőporral elkevert kókuszreszeléket. Ezt rákenjük a kakaós lapra. Kinyújtjuk a másik lapot is, majd óvatosan a kókuszos hab tetejére fektetjük, villával megszurkáljuk.



Kb. 30-35 percig sütjük.
A mázhoz a tojássárgákat szinte fehéredésig keverjük a rumaromával és a porcukorral. Amikor már sima krémet kaptunk belőle, a kisült forró sütire rákenjük a mázat. Mire a tészta kihűl, addig a máz is rászárad.

Meleg vizes késsel szeleteljük tetszés szerinti kockákra.




 

12 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, a családom kedvence, összehasonlítom az én receptemmel. Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  2. Képzeld, pont egy ugyanilyen mázas mandulás sütemény receptjét kerestetem a nagypapámmal a nagymamám receptjei között. Remélem megtalálja és akkor elkészíthetem én is.
    Fantasztikusan néz ki ez a süti, nem ettem még ilyet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Zsuzsa! Hát, nem éppen egy diétás süti, de ízlett mindenkinek.

      Törlés
  3. Jó választás, nagyon guszta lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó ízlése van az öcsémnek! Köszönöm szépen!

      Törlés
  4. Bizony, jól néz ki, és fincsinek is tűnik! :)

    VálaszTörlés
  5. Jaj nekem!Én már el fogok kárhozni, mert ha ilyeneket látok képes vagyok megsütni, aztán a falánkság bűnébe esni!
    Főleg azért tetszik mert a kókuszosat (is) nagyon szeretem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Marisz! Én is néha nem tudom, hogy melyik ujjamba harapjak: mit süssek meg azok közül, amiket már kinéztem :-).

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...