Oldalak

2012. január 4., szerda

Tepsis túrós csusza avagy elronthatjuk-e az elronthatatlant?!



Túrós csuszát mindenki tud csinálni, még akár egy kisgyerek is hozzáfoghat, feltéve, ha már a tűzhely kezelésével tisztában van! Vagy mégsem?! Kicsit kiábrándító, hogy a hideg túró és tejföl csak úgy oda van rá löttyintve, ezáltal az egész tészta kihűl. Úgy pedig nem jó, ugye egyetértünk?
Egy jó trükk: ha a kifőzött tésztát összekeverjük a hozzávalókkal, és még pirítunk is rajta a sütőben, feldobva  kis "szalonnakakasokkal".
Régebben anyósomtól azt a "használati" utasítást kaptam a férjemhez, hogy így szereti a túrós csuszát. Majd eltelt közel egy évtized, mire kiderült, hogy ő valójában nem annyira, de az édesapja igencsak kedveli a tészta eme változatát.

Hozzávalók:

10 dkg füstölt szalonna
40 dkg félzsíros tehéntúró
4+1 dl tejföl
40 dkg csuszatészta

Elkészítés:

Felteszünk forrni 4 liter vizet. A szalonnából levágunk 4 vékony szeletet (rajtuk hagyjuk a bőrt, különben nem kunkorodnak fel), és tarajosra bevagdossuk. A maradék szalonnát apró kockákra vágjuk, megpirítjuk. A túrót villával megtörjük, összekeverjük 4 dl tejföllel és ízlés szerint sóval.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A forrásban lévő vízhez adunk 1 evőkanál sót, beletesszük a csuszatésztát és kifőzzük.
A tésztát leszűrjük, és azonnal csinos tepsiforma sütőedénybe csúsztatjuk. Összekeverjük a pörcös szalonnazsírral, szalonnakockákkal.



Majd hozzáadjuk a tejfölös túrót, és favilla segítségével lazán, de alaposan összekeverjük. Tetejét „kócosra” formáljuk, elsimítjuk rajta a maradék 1 dl tejfölt, és ráfektetjük a szalonnatarajokat.


A forró sütőben addig sütjük, amíg a szalonna ropogósra pirul (kb. 30 perc).
Azonnal tálaljuk, mert frissen az igazi!



Nagy előnye, hogy előre, akár 8-12 órával előbb is elkészíthetjük, majd letakarjuk, és sütésig a hűtőben tartjuk. A kihűlt tepsis csusza sütési ideje kb. 1 óra (ha cserép vagy tűzálló tálat használunk, hideg sütőben kezdjük a sütést, különben a tál szétreped!).

Kímélő változat:
-         szalonna helyett szeletelt bacont használunk, és csak fele mennyiségben.
-         sovány, 12 százalékos tejföllel készítjük.


2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...