Oldalak

2013. február 28., csütörtök

Vajkaramella nyalóka (SAD 13.)


A Süss, Alkoss, Díszíts! (SAD) elnevezésű játék 13. fordulójának háziasszonya, Teller-Cake, a téma pedig a sütinyalóka, ami legfőképpen a gyerekek nagy kedvence mostanában. Kicsit megcsúsztam az idővel, sajnos egy kis betegség is közbejött a gyermekeimnél, így ezeket a vajkaramella nyalókákat alkottam gyorsan.

Hozzávalók 8-10 darabhoz:

10 dkg kristálycukor
3 dkg vaj
jégcukor a díszítéshez

Elkészítés:

A cukorból világos karamellt készítünk (lassú tűzön melegítsük a cukrot). 


Ha teljesen felolvadt a cukor, adjuk hozzá a vajat (ne ijedjünk meg: a karamell ekkor össze fog ugrani, darabos lesz, de szép lassan a vajjal együtt ismét folyékonnyá válik). Keverjük teljesen simára.

Itt még vannak darabok benne a vaj hozzáadása után

Sütőpapírra teáskanállal formáljunk köröket a forró karamellből (óvatosan, mert éget!), mindegyikbe azonnal nyomjunk bele hurkapálcát/saslikpálcát, és szórjuk meg jégcukorral.


Szilárdulás után válasszuk le a sütőpapírról, és már fogyasztható is!

Tehetünk bele a vajjal együtt egy csipetnyi tengeri sót is, ekkor sós vajkaramella-nyalókákat kapunk.

(Ötlet: Nők Lapja Konyha 2012. november, szerző: Dolce Vita)



 

2013. február 20., szerda

Bagolykekszek (Blogkóstoló 7.)


A "Blogkóstoló" elérkezett a 7. fordulójához, melynek Viki a házigazdája. Ebben a játékban megismerhetjük a párunknak sorsolt blogot, válogathatunk kedvünk és ízlésünk szerint valamit, majd megsüthetjük/megfőzhetjük azt. Nekem Daniela blogja jutott, Őt már ismerem az egyik facebook csoportból, ahol már sokszor megcsodáltam a finomságait. Így most kapóra jött, hogy elmélyülhettem a blogjában. Készítettem egy listát, amit mindenképp szeretnék sorra keríteni, pl. a Vienetta tortát, a szicíliai makaróni rakottast, a felettébb érdekes nevű gurablit, a hideg kiflit stb. Azonban most az iskolai és az ovis farsang apropóján a bagolykekszet sütöttem meg. Gondoltam, hogy ez tetszeni fog akár az 5 éves, akár a 8-9 éves korosztálynak. Így is lett, nem csalt a megérzésem! Daniela, köszönöm szépen  a receptet!

A hozzávalók és az elkészítés menete itt olvasható.
 









  

2013. február 11., hétfő

Churros, a spanyol fánk


Ennek a fánknak előre meg volt írva a sorsa: a nagyfiam a BBC GoodFood magazin januári számában bökött, hogy ezt bizony készítsem el! Később kiderült, hogy a két fiam már tulajdonképpen egy aktuális rajzfilmből imeri is ezt a fánkot. Mit vigyek az elsőszülöttem farsangi bulijára csemegének c. kérdés így egyhamar megoldódott. Azt hiszem, keveset pakoltam, mert a fiam állítása szerint nagyon hamar elfogyott :-)!
A nagyfiam már felsős, így náluk már nem volt jelmezes felvonulás, hanem minden osztály egy kis műsort adott elő, amely versenyre ment. Ők egy zumba koreográfiát "dobtak össze", és 4. helyezést értek el. Külön meglepetés volt számomra, hogy megtudjam, nem is olyan rosszul mozog a fiam, mint ahogyan ő elő szokta adni a tánc témát. Hiába, már megyünk a kamaszkorba :-)!

A churros Spanyolországban, Dél-Amerikában és a világ számos országában örvend nagy népszerűségnek. Hosszúkás formáját úgy kapja, hogy habzsákból nyomjuk a forró olajba. Forró csokiba vagy nutellás csokiba mártva,  vagy fahéjjal megszórva az igazi.

Hozzávalók:

A tésztához:

250 ml tej
50 g vaj
20 g cukor
150 g finomliszt
¼ kk. só
5 tojás

A csokoládés mártogatóhoz:

100 ml tejszín
100 g min. 60 %-os csokoládé
1 csipet fahéj

Elkészítés:

A tejet a vajjal, a cukorral, a sóval forraljuk fel, majd a lisztet beleszórva pár perc alatt főzzük sűrű masszává, azaz „égessük” meg (egy égetett/forrázott tésztáról van szó, mint pl. a képviselőfánk). 

Vegyük le a tűzről, majd egyenként üssük bele a tojásokat, és keverjük el alaposan.



A masszát töltsük csillagcsőrös habzsákba, és ebből nyomjunk forró olajba hosszú csíkokat. Oldalanként egy-két perc alatt ropogósra sülnek.


A forró csokoládéhoz forrósítsuk fel a tejszínt, majd olvasszuk bele a csokoládét, és ízesítsük a fahéjjal.
A meleg fánkokat a forró csokoládéba mártva tálaljuk.






2013. február 10., vasárnap

Farsangi szelet


Tavaly valamikor a farsangi időszakban sütöttem meg ezt a finomságot. Fogalmam sincs, miért ez a neve, de ha már farsangi, akkor jöjjön most! A recept az egyik Csábító házi sütemények c. könyvemből származik. A tésztája tulajdonképpen egy omlós/linzertészta, nagyon ízletes lesz végeredmény.

Hozzávalók:

Tésztához:

    30 dkg finomliszt
    25 dkg vaj/ Rama
    1 cs sütőpor
    1 db tojás
    2 ek cukor

Töltelékhez:

    25 dkg cukor
    25 dkg darált mandula (vagy dió)
    1 tk őrölt fahéj
    1 db citrom
    5 dkg mazsola (az enyém mazsola nélküli változat)

Tetejére:

vaníliás porcukor

Elkészítés:
  
    A vajat/a margarint a liszttel, sütőporral, tojással és cukorral jól eldolgozzuk. Két egyenlő részre osztjuk. Kinyújtjuk a lapokat tepsi nagyságúra (21*31 cm), az egyiket a tepsibe tesszük, amit előtte zsiradékkal megkentünk, és liszttel megszórtunk.



    A cukorból és a citrom levével sűrű szirupot főzünk, majd hozzáadjuk a darált mandulát, az őrölt fahéjat, a tisztított mazsolát és a citrom reszelt héját.



    Ezt a tölteléket az alsó tésztalapra tesszük, majd befedjük a másik kinyújtott lappal. Villával megszurkáljuk, 180 fokra előmelegített sütőben, kb. 35 perc alatt készre sütjük.



    Tetszés szerint szeleteljük, és vaníliás porcukorral bőven megszórjuk.


2013. február 3., vasárnap

Szederlekvár, azaz a dupla tartósítás esete


Tagja vagyok egy Facebook-os befőzős csoportnak, ahol a csoporttagok egy éven keresztül vállalták, hogy minden hónapban tartósítanak valamit. Ez nyáron a befőzések "fénykorában" nagyon flottul megy, na de jönnek a gyümölcsszegény hónapok! Ekkor kell elővenni egy adagnyi leleményességet és a nyáron lefagyasztott gyümölcsöket, amiből finom lekvár készülhet télvíz idején is.

Hozzávalók:

1 kg szeder (frissen szedett vagy fagyasztott kiengedve)
25-30 dkg cukor (ízléstől és a gyümölcs édességétől függően)
Dr. Oetker 3:1-ben zseléfix  

Elkészítés:

A szedret pépesítsük botmixerrel, adjuk hozzá a cukrot és a zselésítőt, tegyük fel a tűzre.
Állandó kevergetés mellett forraljuk fel. Ha szükséges, a habot távolítsuk el a tetejéről.
Addig főzzük a lekvárt, amíg egy hideg tálkára cseppentve, már nem folyik.
A tisztára mosott befőttes üvegeket forró vizes tepsibe állítjuk, így nem fognak szétpattanni a forró lekvártól.
Amint jónak találjuk a lekvárt, levesszük a tűzről, és az üvegekbe töltjük, majd lezárjuk csavaros tetővel, és kb. 5 percre fejtetőre állítjuk. Hagyjuk kihűlni - dunsztolni nem szükséges -, majd a végleges helyére tesszük a kamrapolcra.
Ha magok nélkül szeretnénk elkészíteni, akkor pépesítés után cukor és zseléfix nélkül főzzük fel, majd passzírozzuk át. A továbbiakban a fentebb leírtak szerint járjunk el.

 
 
 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...