Oldalak

2013. március 29., péntek

Narancs-kivi lekvár


Lassan véget ér a téli befőzési szezon (bár az időjárás szerint még kicsit ráhúzunk a télre), így talán az utolsó ilyen lekvárt hozom.

Hozzávalók:

30 dkg narancs (előkészítve mérve)
30 dkg kivi (előkészítve mérve)
15 dkg kristálycukor
fél tasak 3:1-ben Dr. Oetker dzsemfix

Elkészítés:

A narancsokat meghámozzuk, a fehér héját is eltávolítjuk, a gerezdeket kivágjuk (vegyük kezünkbe a narancsot, és filéző késsel a hártyák közül vágjuk ki a gyümölcshúst), közben a levet fogjuk fel.
A kiviket hámozzuk meg, daraboljuk fel.
A gyümölcsöket pépesre törjük botmixer segítségével, és a narancslével együtt egy főzőedénybe tesszük. Hozzáadjuk a cukrot és a dzsemfixet. Állandó keverés mellett nagy lángon felforraljuk, továbbra is keverve 3 percig zubogva forrni hagyjuk. Ha szükséges, a habot távolítsuk el a tetejéről. Úgy ellenőrizhetjük, hogy már jó állagú-e a lekvárunk, ha egy lehűtött (rövid időre mélyhűtőbe teszem) tálkára csöppentve, pár perc múlva már nem folyik el. Tisztára mosott, előmelegített üvegekbe töltjük, csavaros tetővel zárjuk le, és 5 percre állítsuk fejre őket.
Nem szükséges dunsztolni, miután kihűltek, mehetnek az üvegek a kamrapolcra.







 

2013. március 25., hétfő

Képviselőfánk főzött vaníliakrémmel



Nagymamám gyönyörű képviselőfánkokat készített, "sátoros" ünnepeken - pl. búcsú alkalmával - szinte biztos, hogy megsütötte. Öcsémnek és nekem nagy-nagy kedvencünk volt, és ez ma is elmondható rólunk.

A képviselőnk tésztája ún. égetett vagy forrázott tészta. Ez az elnevezés abból adódik, hogy a lisztet "megégetjük". Ebből a tésztából készülhet még Eckler-fánk, profiterol vagy Croque-en-bouche is. A tésztában a zsiradék lehet vaj is, de én klasszikusan disznózsírral szoktam készíteni.

Hozzávalók:

 kb. 32 db kisebb fánkhoz vagy 16 db nagyobbhoz

A tésztához:

    20 dkg finomliszt
    10 dkg zsír
    5 tojás
    2 dl forró víz
    csipet só

A vaníliakrémhez:

    5 tojás
    6 dl tej
    10 dkg finomliszt
    15 dkg kristálycukor
    1 rúd vanília vagy 1 cs vaníliás cukor

Elkészítés:

A tészta elkészítése:
    Egy 3 literes fazékba 2 dl vizet öntünk és hozzáadjuk a zsírt és a csipet sót. Ha a zsír elolvadt, és a víz forr, egyszerre hozzáöntjük a lisztet, és fakanállal addig keverjük, amíg összeáll (2-3 perc).
    A tűzről levéve, amíg forró, hozzáadjuk egyenként a tojásokat, mindegyik tojással külön-külön jól elkeverjük. Akkor jó a tészta, ha egy kis mennyiséget a két ujjunk közé véve, nem túl lágy szálat tudunk húzni belőle. Egy zsírozott sütőlapra (vagy sütőpapírra) 6 cm távolságban dió nagyságú halmokat rakunk, tetejét simára igazítjuk (hideg vizes kézzel szoktam), vagy csillagcsőrös habzsák segítségével nyomjuk ki. Sütőbe helyezés előtt a fánkok tetejét csapkodjuk meg egy kis vízzel (vagy tegyünk a sütő aljára egy kis hőálló tálban vizet), a keletkező gőz miatt szebben sülnek.


    Igen fontos a tészta sütése. A sütést két ütemben végezzük. Egyenletes, jó meleg sütőbe tesszük (200-220 fok). A sütő ajtaját nem szabad kinyitni 15 percig, mert a tészta összeesik.  Utána még 5 percig csendesebb tűznél (180) ropogósra sütjük. Ha nem sül elég ropogósra, rövidesen ellágyul. A teljes sütési idő - a fánkok nagyságától függűen - kb. 20-25 perc.


    Miután kihűltek, a kisült fánkok felső harmadát levágjuk, és vaníliakrémmel megtöltjük, valamint tejszínhabbal díszítjük.
    Tetejét vaníliás cukorral meghintjük vagy karamellbe mártjuk.
    A vaníliakrémet a következőképpen készítjük el: a tojásfehérjéket a cukor 2/3-ával (10 dkg) (gőz fölött) keményre verjük, majd félretesszük.
    A tej 2/3 részét (4 dl) forrni tesszük a vaníliarúd kikapart magjaival.
    A tojássárgákat elkeverjük a megmaradt cukorral (5 dkg), a liszttel és a megmaradt hideg tejjel (2 dl).
    Hozzáadjuk a forró tejet, és a tűzhelynél addig főzzük folytonos keverés mellett, amíg olyan sűrű nem lesz, hogy elválik a lábas aljától.



    Levéve a tűzről, amíg forró, hozzáadagoljuk részletekben a tojáshabot, majd kihűtjük, és megtöltjük vele a fánkokat.





A recept Horváth Ilona Szakácskönyvéből származik.

 

2013. március 20., szerda

Blogkóstoló 8. SORSOLÁS


Na, kérem! Már annyian vártátok - jogosan -, hogy mikor is jövök már a sorsolás eredményével... én is szoktam izgulni  ilyenkor, a másik oldalon "állva"! 47-en játszunk, tehát valószínű lesz dolgom az összefoglalóval is :-)
Nem is borzolom tovább a kedélyeket, hanem hozom a "listát". Mindenki az oszlopban alatta lévőnél "kóstolgathat" - akár többször is -, ha van kedvetek, akkor húsvéti fogásokban is gondolkodhattok, de nem kötelező. A sorban a legutolsó a legelsőtől választ.

A párok:


Mónikának nincs blogja, bárkitől választhat, és majd az összefoglalóban közzéteszem a fotóit.
Az elkészült ételek, italok fotóit és a bejegyzések linkjeit 2013. áprlis 21-ig várom a következő mail címre:

hossoanita@t-online.hu

A bejegyzéseket folyamatosan tehetitek közzé, nem kell megvárni a beküldési határidő végét.
 
Kérlek Benneteket, hogy hagyjatok valami jelet ennél a bejegyzésnél, amiből tudhatom, itt jártatok, és láttatok mindent! 
Ha bármi kérdésetek van, keressetek nyugodtan a fenti mail címen!
 
Mindenkinek nézelődést, sütést-főzést kívánok! Elő a fakanalakkal, habverőkkel!  
 



2013. március 15., péntek

Kossuth-kifli "arcosítva" SAD 14-re


A Süss, Alkoss, Díszíts! (SAD) aktuális fordulójának Linyah, a Konyhalál c. blog szerzője a háziasszonya, és olyan süteményeket kell készítenünk, amelyeknek "arca" van.

Nemzeti ünnepünk, az 1848-as szabadságharc és forradalom alkalmából gondoltam megsütöm az általam Kossuth-kiflinek ismert sütit. Aztán jött az ötlet: mi lenne ha készülne belőle egy kis "arcos" figura is!

A monda szerint Kossuth Lajos nagyon kedvelte a mandulás süteményeket. Nincs egyetértés a különböző források között, hogy a Kossuth-kifli melyik süteményt takarja valójában: a pozsonyi kiflit (azon belül is egy ritkábban készítettet, a mandula töltelékűt), vagy ezt a sokkal egyszerűbb, mandulával megszórt vajas piskótát, amiből félholdakat szaggatva fogyasztunk.


Hozzávalók:

20 dkg vaj
20 dkg porcukor
18 dkg finomliszt
10 dkg darált mandula
4 db tojás
reszelt citromhéj
1 cs. sütőpor
csipetnyi só

Elkészítés:

A vajat/margarint habosra keverjük a porcukorral, és egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat, citromhéjat. A tojásfehérjét kemény habbá verjük egy csipetnyi sóval, hozzáadjuk a vajas tojássárgákhoz, beleszitáljuk a sütőporral és a mandulával elkevert lisztet (felváltva végezzük: tojáshab, majd liszt, amíg el nem fogy), és könnyedén elkeverjük. 





Zsírral kikent, lisztezett vagy sütőpapírozott közepes (30 *20 cm) tepsibe simítjuk a masszát (nem olyan állagú, mint a sima piskóta), hogy 1 cm magas legyen a tészta benne. A tetejét meghintjük tisztított, vágott mandulával (ez volt Kossuth Lajos kedvence) vagy dióval, de ez is elmaradhat, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük.




A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd deszkára tesszük, és tetszés szerinti formákra vágjuk, vagy fánkszaggatóval félholdakat vágunk belőle.
 (A recept Horváth Ilona Szakácskönyvéből származik.)
 



2013. március 10., vasárnap

Sütőtök-sárgarépa-narancs lekvár


Az ötlet Bibimónitól származik, a télen nála láttam először vitaminlekvárt, ami sárgarépából, sütőtökből és narancsból állt, úgy emlékszem. A pontos linket most nem találtam meg, de az arányok kicsit eltérőek voltak nála.
Az első kóstolás után nagy sikert aratott a szülők, óvó nénik körében kislányom óvodájában, azóta nem győzöm főzni, míg még tart a sütőtök-narancs szezon.


Hozzávalók:



70 dkg sütőtök (tisztítva mérve)

25 dkg sárgarépa (tisztítva mérve)

25 dkg narancs ( tisztítva mérve)

1 dl narancslé (a narancsok felfogott leve)

1 db Dr. Oetker 3:1-ben dzsemfix

15-20 dkg cukor



Elkészítés:


A sütőtököt meghámozzuk, kiszedjük a magjait, majd felkockázzuk, kimérjük a megadott mennyiséget. A sárgarépát meghámozzuk, felkarikázzuk, és kimérjük a megadott mennyiséget. Ezeket beletesszük egy lábasba, felöntjük vízzel, és puhára főzzük.

Ezalatt a narancsokat meghámozzuk, a fehér héját is eltávolítjuk, a gerezdeket kivágjuk (vegyük kezünkbe a narancsot, és filéző késsel a hártyák közül vágjuk ki a gyümölcshúst "v" alakban), közben a levét fogjuk fel.

Amint megpuhult a sütőtök és a sárgarépa, leöntjük róla a vizet. Majd hozzáadjuk a narancsot és a narancslevet, botmixerrel pürésítjük. Ha szükséges, adhatunk még hozzá egy kevés vizet is.

Egy lábasban feltesszük főni a cukorral, hozzáadjuk a dzsemfixet is. Állandó keverés mellett nagy lángon felforraljuk, továbbra is keverve 3 percig zubogva forrni hagyjuk. Ha szükséges, a habot távolítsuk el a tetejéről. Tisztára mosott üvegekbe töltjük, csavaros tetővel zárjuk le, és 5 percre állítsuk fejre őket. Nem kell megijedni, elég folyós lesz a végén, de már másnap ilyen lesz, mint a fotókon látható. Úgy ellenőrizhetjük a lekvár állagát főzéskor, hogy egy hideg (pl. hűtőben lehűtött) tányérkára cseppentünk belőle, ha pár perc múlva nem folyik szét, akkor készen vagyunk.





2013. március 7., csütörtök

Blogkóstoló 8. - újabb forduló!!!


Vikitől kaptam meg a Blogkóstoló c. játék stafétabotját, amit ezúton is nagyon szépen köszönök! Nagy öröm számomra, hogy egy virtuális játék háziasszonya lehetek! Ezt a játékot 4gyerek hívta életre, és a mostani forduló a 8. lesz a sorban. A játéknak egyetlen "díja" van, hogy jobban megismerjünk olyan blogokat, amelyeket eddig kevésbé, vagy még jobban elmélyedhessünk bennük, ha éppen olyan jut, amit már igen.

Sajnos közbejött nálunk egy "hangyányi" influenzás megbetegedés, ami a szokásos dominó-effektushoz híven sorban végigsöpört a csipet-csapaton. Így egy kissé megkésve folytatom a játékot, de legalább volt egy kis pihenőtök :D!

Tehát játékra fel! Várlak Benneteket a következő blogkóstolásra, amihez nem kell egyelőre mást tennetek, csak ennél a bejegyzésnél egy megjegyzést hagyni  

2013. március 17-ig

hogy szeretnétek nálam játszani. Ezt követően gyorsan kisorsolom, hogy kinek melyik blog jut, és máris nézelődhettek! Ha benne vagytok, akkor összeköthetjük a húsvéti készülődéssel, és akár a húsvéti asztalra illő vagy a locsolkodóknak kínálandó vendégváró finomságokat is készíthettek, ami lehet az előételtől kezdve a desszertig bármi (akár egy kis "kontyalávaló" is :D)!

Gyertek-gyertek, sok szeretettel várlak Benneteket a játékban!!! Legyünk minél többen, megköszönöm, ha hírét viszitek a játéknak!

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...