Oldalak

2012. május 31., csütörtök

Egészséghónap - JÁTÉK (kenyér: rozsos zsömle)




Krinsz, az ezmegaz blog szerzőjének blogszületésnapi játéka ezen a héten zárul le. Utoljára kenyérféleséget készítünk, amely nem tartalmazhat:

  • finomított lisztet és abból készült alapanyagot (pl. tészta, keksz stb.)
  • finomított cukrot
  • margarint
  • mesterséges aromát
  • mesterséges színezéket.

A játék szabályai szerint bárkinek a blogjáról választhatunk, ösztönzést kaptunk Krinsztől arra, hogy bármilyen extrém dolgot próbáljunk ki, amit magunktól nem tettünk volna meg!
Az én választásom Edó, az „Édes otthonunk némi sóval” c. blog szerzőjének rozsos zsemléjére esett. Ez a zsömle számomra nem az extrém kategória, szoktam ilyet fogyasztani, de eddig csupán boltban vásároltam, ezért a játék apropójából szerettem volna kipróbálni.
A recepten semmit sem változtattam. Nekem sajnos valamiért nem sikerült szép zsemleformákat sütni, kicsit szétterült a tészta sütés közben, nem felfelé növekedett, lapos lett, viszont ízre jó! Mindenféleképpen szeretnék rájönni a hibára, így ismétlés fog következni hamarosan!
A recept itt található.






Sajtos stangli



Ismét egy kenyérsütős receptet hozok, de ebben az esetben a gépet a hagyományos használata szerint alkalmaztam.
A gyermekeim nagyon szeretik a sajtos stanglit, de a boltban kaphatón pl. alig található sajt, és sorolhatnánk a negatívumait az otthon készítettel szemben. Így szinte az első megsütött dolgok között szerepelt ez a péksütemény (persze először kenyérrel tetszteltem le), miután megkaptam ezt a csodás gépezetet.

Hozzávalók:

4 darabhoz

150 ml langyos víz
1 tk. só
½ ek. cukor
13 g margarin
¾ ek. tejpor
25 dkg finomliszt
12 g friss élesztő

Elkészítés:

A hozzávalókat a felsorolás sorrendjében beletesszük a kenyérsütőgép sütő részébe (az élesztőt morzsolva adagoljuk bele), és elindítjuk az 1-es, bagett programot. A dagasztás és kelesztés automatikusan megy végbe. A gép hangjelzése után kezdhetjük a tészta formázását, majd sütését.
A megkelt tésztát négyfelé vesszük, és lisztezett munkalapon olyan hosszúságúra formázzuk a stanglikat maximum, mint amilyen a tapadásgátló sütőlap hossza. Ráhelyezzük a sütőlapra a formázott tésztákat, jócskán megkenjük langyos vízzel a tetejüket, és megszórjuk reszelt sajttal.
A sütőlapokat a sütőalapra helyezzük, és betesszük a gépbe, elindítjuk a várakozó programot. Szép aranybarnára fog sülni a program végére, persze a bekenés mértékének (világos, közepes, sötét) kiválasztása szerint.  



Kenyérsütőgép, illetve ilyen speciális kenyérsütő tartozék hiányában is elkészíthető természetesen hagyományos sütőben. Azzal kell számolni, hogy elég lágy a tészta, így lehet, hogy kicsit adagolni kell hozzá lisztet, hogy formatartó bagetteket kapjunk.


2012. május 30., szerda

Eperfagyi (diétásabb változat)



Remélem, hamarosan beköszönt a forró nyár! Már ugyan volt némi villanásnyi megmutatkozása, de a május elég szeszélyes volt. Bár, a gyerkőceimet nem tántorítja el a fagyi/jégkrémevéstől, ha kint tombolnak a mínuszok, azért mégis a rekkenő hőségben esik a legjobban! Mondjuk, akkor kevésbé sikeres vállalkozás fotózni a fagyit.
Az idén először eperfagyit készítettem. Tavaly sikerült beszereznem egy fagyilánc nevű praktikus jégkrémkészítő formát, ezt most avattam fel, mert a megvásárlásakor már kifutottunk a szezonból.

Hozzávalók:

1 bögre (=2 dl) eper
1 bögre natúr joghurt
fél bögre cukor (ízléstől és a gyümölcs édességétől függően)
pár csepp citromlé

Elkészítés:

A megtisztított epret pépesítsük, öntsük hozzá a joghurtot és a cukrot, majd csurgassunk rá pár csepp citromlevet, és jól turmixoljuk össze az egészet. Tegyük műanyag dobozba, majd be a fagyasztóba, időnként kevergessük át, pár óra múlva már tálalható is.



Fontos, hogy a fogyasztás előtt kb. 20 perccel vegyük ki a mélyhűtőből, ne legyen annyira „kockára” fagyva.
Ha egy kicsit krémesebbre vágyunk, akkor a joghurt helyett tejszínnel készítsük: azt habbá verve adjuk a pépes eperhez, a többi ugyanaz, mint a diétásabb változatnál.

Ha jégkrémet szeretnénk akkor, a formába csak öntsük bele az epres joghurtot, majd fagyasszuk le. Pár óra múlva már "nyalakodhatunk" is!






2012. május 28., hétfő

Narancslekvár a kenyérsütőből



Nem volt különösebben tervbe véve, hogy narancslekvárt fogok készíteni, de az élet szülte ismét ezt a megoldást. A kislányom egyik jellemző tulajdonsága, hogy különböző gyümölcsös korszakai vannak (mondjuk a gyümölcsfogyasztást nem bánom), amikor is szinte minden nap azt a bizonyos gyümit enné. Na, így voltunk a naranccsal is... de aztán ez a rajongás alábbhagy, és a gyümölcs parlagon hever. Eszembe jutott, hogy az öcsémtől szülinapomra kapott kenyérsütőgépen van lekvárprogram is, sőt még recept is hozzá, és pont narancsra volt. Így a többi már elképzelhető, hogy mielőtt kidobásra kerültek volna  a narancsok, még idejében a kenyérsütőgépben találták magukat.

Hozzávalók:
kb. 720 ml üveghez

75 dkg narancs tisztítva mérve
75 dkg kristálycukor
5 dkg pektinpor vagy 50 ml citromlé

Elkészítése:
Hámozzuk meg a narancsokat (a fehér réteget ne hagyjuk rajta), vágjuk őket darabokra, és távolítsuk el a magokat. Öntsük a feldarabolt gyümölcsöt a készülék sütőformájába. Adjuk hozzá a cukrot és a pektint (citromlevet). Helyezzük a sütőformát a készülékbe. Válasszuk ki a lekvárprogramot, és dőljünk hátra, vagy menjünk el vasalni.
A program lejárta után egy kicsit tűzhelyen rottyantottam a lekváron. Ha valakinek nincs olyan kenyérsütője, amin lekvárprogram is van, hagyományosan is elkészíthető. Csak mielőtt feltennénk a tűzhelyre, előtte aprítógéppel daraboljuk fel a felcikkezett narancsokat, ha nem akarjuk sokáig főzni.

Jut eszembe, most a banánok heverésznek egy ideje a spájzban...!



2012. május 27., vasárnap

Kommentek blog-díj



Az elmúlt időszak elmaradásait ledolgozandó, most továbbadom a „Kommentek díját”, amit több blogtársamtól is megkaptam az elmúlt hónapokban. Ezt a díjat Bibimóni alkotta meg. A blogdíj magyar nyelvű és fő célja, hogy az egymásnak írt kommenteket köszönjük meg vele.
Szabályokat is szerkesztett a díj továbbadásához, melynek egyik célja, hogy új, eddig még kevéssé ismert blogokat is mutassunk be.

Akiktől kaptam:

Köszönöm szépen mindnyájuknak, hogy rám gondoltak!

Szabályok a díj továbbadásáról:

Linkeld be annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
Tedd ki a díjat a blogodra!
Add tovább 4 olyan blognak, akinél szívesen kommentelsz!
Add még tovább 2 olyan blognak, ahol nem vagy rendszeres olvasó!
Értesítsd egy kommentben a díjjal jutalmazottakat!

Próbáltam olyan blogoknak illetve blogtársaknak továbbadni a díjat, akik még nem kaptak ilyet. Az utolsó kettő blog tulajdonosa már biztos rendelkezik ezzel a díjjal, de Nellinek azért szeretném adni, mert az elsők között (talán az első is volt) üdvözölt friss blogger koromban. Gesztenye pedig nagyon sokat segített a blog arculatának technikai kialakításában! Ezúton is köszönöm Nekik!
Tehát a 4 blog, akiknek továbbadom: 

A 2 olyan blog, ahova most íratkoztam fel:



2012. május 25., péntek

Egészséghónap - JÁTÉK (desszert II.: mákos almagolyók)



Krinsz, az ezmegaz blog szerzőjének blogszületésnapi játéka tovább folytatódik. Ezen a héten az egészséges desszertek kerültek terítékre.
A játékban az alábbi kitételeknek kell teljesülnie:
Az elkészített menü ne tartalmazzon:
  • finomított lisztet és abból készült alapanyagot (pl. tészta, keksz stb.)
  • finomított cukrot
  • margarint
  • mesterséges aromát
  • mesterséges színezéket.

A játék szabályai szerint bárkinek a blogjáról választhatunk, ösztönzést kaptunk Krinsztől arra, hogy bármilyen extrém dolgot próbáljunk ki, amit magunktól nem tettünk volna meg!
Másik desszertem erre a hétre Hortobágyi Anna, a Kakukkfű blog szerzőjének mákos almagolyója volt. Annát a Floriol gasztropárbajban ismertem meg személyesen, ahol csapattársak voltunk. Nagyon megkedveltem – a másik csapattársammal együtt -, remélem, hogy ez az ismeretség mélyülni fog a jövőben. Anna pár hónapja kezdte el az internetes naplóírást, blogjának a profilja a cukorbetegek számára egy kincsesbánya. Ajánlom mindenki figyelmébe, aki ebben a betegségben szenved, vagy csupán egészségtudatosan él és étkezik!
A mákgolyók receptje itt található, annyit módosítottam, hogy a margarin helyett vajat használtam, és a golyókat darálás nélküli mákban forgattam meg.




2012. május 24., csütörtök

Egészséghónap - JÁTÉK (desszert I.: almás-répás-zabpelyhes joghurt




Krinsz, az ezmegaz blog szerzőjének blogszületésnapi játéka tovább folytatódik. Ezen a héten az egészséges desszertek kerültek terítékre.
A játékban az alábbi kitételeknek kell teljesülnie:
Az elkészített menü ne tartalmazzon:
  • finomított lisztet és abból készült alapanyagot (pl. tészta, keksz stb.)
  • finomított cukrot
  • margarint
  • mesterséges aromát
  • mesterséges színezéket.

Két gyors „édességet” készítettem el, az egyik Krinsz almás-répás-zabpelyhes joghurtja volt. A játék szabályai szerint bárkinek a blogjáról választhatunk, ösztönzést kaptunk Krinsztől arra, hogy bármilyen extrém dolgot próbáljunk ki, amit magunktól nem tettünk volna meg!
A recept itt található, annyit módosítottam, hogy gyömbért csak egy csipetnyit tettem bele, és mézet adtam hozzá.








Gyerekek kedvencei - gyermeknapi ajánló

Gyermeknaphoz közeledve összeállítottam a gyermekeim kedvenc süteményeiből egy csokrot... és minő véletlen: szinte mindegyik csokis süti!


Chokito – sütés nélküli



Hozzávalók:

25 dkg margarin
25 dkg cukor
3 cs. vaníliás cukor
3 ek. cukrozatlan kakaópor
1 ek. zselatin
1 dl tej
10 dkg tejpor
10 dkg rizspehely

Elkészítés:

A margarint a fele cukorral, a vaníliás cukorral és a kakaóval elkeverjük. A maradék cukrot megolvasztjuk, karamellizáljuk. A cukrozott margarint a karamellához adjuk folyamatos kevergetés mellett (össze fog ugrani, nem kell megijedni!), és felfőzzük.
A hideg tejjel elkeverjük a zselatint, majd egy kis karamellás masszát adagolva hozzá (ne legyenek zselatincsomók), a felfőzött masszához adjuk, kicsit melegítjük, majd langyosra hűtjük. Eközben a tejport elvegyítjük a rizspehellyel és a masszához adjuk.
Folpackkal kibélelt őzgerincformába öntjük, elsimítjuk a masszát. Hűtőszekrénybe tesszük.
Másnap kiborítjuk a formából, a folpackot levéve szeleteljük.
Nagyon finom, gyors, mutatós édesség! A gyerekek kedvence.


Csokoládés tejbegrízmuffin



Hozzávalók:

12 darabhoz:

10 dkg tejcsokoládé
2 ek. cukrozatlan kakaó
3 ek. búzadara
3 dl tej
3 ek. + 10 dkg kristálycukor
25 dkg finomliszt
fél csomag sütőpor
1 tk. szódabikarbóna
2 egész tojás
2 csomag vaníliás cukor
2,2 dl tejföl
0,8 dl napraforgó olaj

Elkészítés:

A tejet felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot és a búzadarát. Folytonos keverés mellett sűrűre főzzük. Amikor langyosra hűlt, 1 csomag vaníliás cukorral elkeverjük.
A muffinformákat papírkapszlival kibéleljük (szilikonost nem kell), a sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A tojást habosra keverjük a 10 dkg cukorral, a megmaradt vaníliás cukorral, tejföllel, olajjal és a kakaóval. A csokoládét megolvasztjuk (gőz fölött), és a tojásos masszához adjuk. Belekeverjük a sütőporral, szódabikarbónával elvegyített lisztet, és összedolgozzuk.
1-1 evőkanálnyit a formákba adagolunk. Ezután púpozott teáskanálnyi tejbegrízt teszünk rá, majd a forma 3/4 részéig befedjük a csokis masszával.
Kb. 20 perc alatt megsütjük. Ezután néhány percig még a formában hagyjuk. Tetejére porcukrot szitálunk.


Dominó szelet (sport szelet) – sütés nélküli





Hozzávalók:

50 dkg darált háztartási keksz
4 evőkanál cukrozatlan kakaópor
25 dkg margarin
20 dkg kristálycukor
2 dl tej
4 cl rum vagy néhány csepp rumaroma

A tetejére:

2 tábla tortabevonó csokoládé (20 dkg)
2 evőkanál napraforgó olaj

A cukormázhoz:

1 db tojásfehérje
15 dkg porcukor

Elkészítés:

A darált kekszet a kakaóporral elvegyítjük. Egy edényben a margarint a cukorral és a tejjel összemelegítjük annyira, hogy a margarin és a cukor elolvadjon. Ezt ráöntjük a kakaóporral összekevert kekszre, és hozzáöntjük a rumot vagy rumaromát. Jól összekeverjük a masszát, és egy közepes méretű (36*23 cm) tepsibe nyomkodjuk.
Amíg a csokoládémáz elkészül, a hűtőbe helyezzük a masszát. Gőz felett a tortabevonót az olajjal felolvasztjuk, rákenjük a hűtőből kivett tésztára, majd visszatesszük, hogy a csokoládé a tetejére dermedjen.
Forró vízbe mártott késsel hosszúkás formára szeleteljük.
Elkészítjük a cukormázat: a tojásfehérjét összekeverjük a porcukorral, ha még kíván, akkor tegyünk hozzá porcukrot. Olyan legyen az állaga a cukormáznak, hogy ha felemeljük belőle a keverőkanalat, akkor jégcsapszerűen csorogjon le róla. A cukormázat vastagabb zacskóba szedjük, az egyik sarkát kivágjuk, és dominó pöttyöket „rajzolunk” a szeletek tetejére.
Nagyon finom, egyszerűen elkészíthető finomság.


Méhkas süti –sütés nélküli



Hozzávalók:

Kb. 26 db-hoz:

36 dkg porcukor
50 dkg darált háztartási keksz
27 dkg margarin (olvasztva)
6 evőkanál rum (vagy pár csepp rumaroma)
6-8 evőkanál tej (keksztől is függ)
6 evőkanál cukrozatlan kakaó

Krém:

A fenti mennyiséghez:

20 dkg margarin
2 evőkanál rum (vagy pár csepp aroma)
16 dkg porcukor
2 db tojássárgája (vagy pár evőkanál baracklekvár)

Elkészítés:

Először keverjük össze a porcukrot és a darált kekszet, majd adjuk hozzá az olvasztott margarint, a rumot (aromát) és a tejet. Alaposan dolgozzuk össze. Vegyünk el a masszából egy kis részt, ez maradjon fehéren, ebből készülnek a méhek.
A többihez adjuk hozzá a kakaót, és gyúrjuk össze. Ha kicsit lágy lenne az állaga, akkor tegyük be egy kicsit a hűtőbe.
Következik a formázás, amihez szükségünk lesz egy méhkas formára. Először a fehér masszából nyomkodjunk a forma oldalán található méhecske alakzatra, majd a barna masszával töltsük meg teljesen a formát. Tanács: a méhecske fehér masszájához nyomkodjuk oda a barnát jó alaposan, így nem fog beleragadni a formába, kijön a teljes méhkas. Valamint az is fontos, hogy a masszát nagyon jól nyomkodjuk bele teljesen a forma tetejéig, mert akkor lesz szép mintázata a méhkasunknak. Óvatosan nyissuk szét a formát, és emeljük ki a kész méhkast.
A kész méhkasokat lehet kör alakú háztartási kekszre helyezni, vagy piskótára.
A méhkast megtölthetjük krémmel is. Akkor a betöltött masszába fakanál nyelével lyukat fúrunk, és ebbe tegyük bele a krémet. Akár (rumos) meggyel is megtölthetjük.

Az alaprecept a forma csomagolásáról származik, és duplázva van.


Őzgerinc – sütés nélküli



Hozzávalók:

250 g margarin
3 db főzős csoki puding
3 kanál cukrozatlan kakópor
3 db tojás
150-200 g + 100 g porcukor
durvára vágott dió (az enyémben most nincs)
10-15 dkg kókuszreszelék
9 db babapiskóta
rum vagy rumaroma

Elkészítés:

A margarint, porcukrot és kakaót habosra keverjük, majd belerakjuk a 3 tojás sárgáját és a pudingot. Jól elkeverjük az összetevőket. Majd gőz fölé tesszük és kevergetjük. Ha kezd olvadozni, akkor a durvára vágott diót beletesszük.

A tojásfehérjéket felverjük, majd beletesszük a 100 g porcukrot és a kókuszreszeléket. Ezt is gőz fölé tesszük, kevergetjük, amint megkeményedik, levesszük és kihűtjük.

Az őzgerincformát kibéleljük celofánnal/folpackkal. Belerakunk egy adag csokis masszát. Majd a közepébe rummal meglocsolt babapiskótát helyezünk. A babapiskóta két szélére a kókuszos masszából teszünk egy-egy sort. Majd csokis masszával befedjük. A következő sorban a babapiskóta helyére kókuszos massza kerül, és fordítva. Majd jön a maradék csokis massza. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap deszkára borítjuk és felszeleteljük.


Zebrakeksz-szelet – sütés nélküli



Hozzávalók:

1 tasak csokoládéízű (főzős) pudingpor
3,5 dl tej
2 ek. cukrozatlan kakaópor
20 dkg porcukor
20 dkg vaj
1 csomag (220 g) Albert keksz
10 dkg kókuszreszelék

Elkészítés:

1 dl hideg tejjel elkeverjük a pudingport és a kakaót, a többi tejet felforraljuk. A pudingos-kakaós tejhez hozzáadagoljuk apránként a felforralt tejet. Majd visszatesszük a tűzre, és sűrű krémet főzünk. Lehűtjük.
Addig a vajat a porcukorral habosra keverjük, majd a kihűlt pudinghoz adjuk, és krémesre keverjük.
Alufóliára rakva minden keksznek megkenjük az egyik felét, és henger alakban egymáshoz tapasztjuk. Kígyóformát kapunk, amelyet kívülről is bevonunk a maradék krémmel. Kókuszreszelékkel megszórjuk a hengert. Betekerjük az alufóliába, és legalább 1 napra hűtőszekrénybe tesszük, hogy a keksz megpuhuljon.
Tálalás előtt ferdén szeleteljük (mint a méteres kalácsot), így kapjuk meg a jellegzetes csíkos szeleteket.

Végül két sós ajánlat:

Csigakiflik



Hozzávalók:

15 darabhoz:

1 csomag friss vajas leveles tészta (270 g)
15 db koktélvirsli (én félbevágott "normál" virsliket használtam)
1 ek. mustár
1 tojássárgája
2-3 ek. szezámmag
ketchup, majonéz
1-2 ág rozmaring

Elkészítés:

A leveles tésztát  kb. 10 perccel korábban kivesszük a hűtőből.
A tésztát 5 csíkra, majd a csíkokat 3-3 db-ra vágjuk. A csíkokat bekenjük a mustárral. A tésztadarabok egyik végén üres részt hagyunk a rögzítéshez.
Egy-egy virslit teszünk keresztben a tészta mustárral bekent végére, feltekerjük, a másik végét bekenjük a tojássárgájával, kissé összenyomjuk. A többi tekercset is így készítjük el.
A kifliket illesztéssel lefelé sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, a maradék tojássárgájával megkenjük, a szezámmaggal megszórjuk. 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.
Ketchuppal megrajzoljuk a csigák száját, majonézpöttyökkel a szemeket, és csápnak mindkét oldalra beleszúrunk egy-egy rozmaringlevelet.

Virslimúmiák



Hozzávalók:

1 csomag kész leveles tészta (275 g)
apró koktélvirslik vagy frankfurti virslik félbevágva
tojássárgája
díszítéshez mustár

Elkészítés:

A leveles tésztát kb. 10 perccel az elkészítés előtt vegyük ki a hűtőből. Majd tekerjük ki a 10 perc leteltével. Lisztbe mártott késsel kb. 1,5 cm széles csíkokra vágjuk a tésztát.
Majd a tésztacsíkokba egyenként tekercseljük be a virsliket, úgy, hogy az egyik végén a "múmia" arca szabadon maradjon. Ha betekertük, akkor a tésztacsík végét nyomjuk a töbi tésztához, hogy jól odaragadjon.
A kész múmiákat - arccal felfelé - fektessük egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Egy-egy csepp mustárral "rajzoljuk" meg az arcát (én nyomózsákot használtam). Tojássárgájával kenjük meg a virslimúmiák tésztaruháját.
Végül 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt a múmiákat aranybarnára sütjük.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...