Oldalak

2012. február 13., hétfő

A Méz, a Buza és a Saint Honoré

Most egy hiánypótló bejegyzést olvashattok a Laptopkonyha stúdiójában történt forgatásomról. A történet tavaly júliusban kezdődött, amikor a receptfeltöltő versenyben kiválasztották az egyik receptemet, hogy élőben elkészítsem a stúdióban, mégpedig Buza Sándor segédletével. Az szerepelt a hivatalos értesítésben, hogy amennyiben sikeres lesz a felvétel, akkor megjelenik majd a Laptopkonyha videóreceptjei között! „Atyaég!” - ez villant át az agyamon, amikor megláttam a nevemet az oldalon, hogy én vagyok az egyik nyertes! "Forgatni fogok Buza Sanyival", na ezt sokáig nem hittem el! A forgatásra való felkészülésem egyik része volt, hogy megnéztem egy-két videóreceptet, az egyik MaiMóni piskótatekercse volt! Nos, ha addig nem izgultam, ez után a videó után nagyon elkezdtem! Ugyanis Buza Sanyi néha szurka-piszka megjegyzéseket tett, persze humorosan és kedvesen, de mellette állni kell a sarat! Azt szokták mondani, hogy elég sokat tudok beszélni bármilyen témában, de az biztos, hogy „kismiska” vagyok mellette. Na, persze azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy neki ebben már nagy gyakorlata van, én meg utoljára egy középiskolai színjátszó szakköri darabban játszottam a mostohát/boszorkát a Hófehérkéből J.
Előzetes egyeztetések után szeptember közepén került sor a forgatásra, a kapcsolatot Julival tartottam. A forgatás napján is ő fogadott, nagyon kedvesen,  ez rendkívül megnyugtatóan hatott rám. Bakhoz hűen korábban érkeztem, így volt időm kicsit akklimatizálódni, bepillantást nyerhettem, hogyan forgatnak előttem. Már készült a paradicsomlekvár Szilvával. TücsökBogár pedig várakozott, hogy elkészüljön a finom szerb húsos egytálétele. Majd Andival kellett konzultálnom a forgatás előtt, aki nagyon sokat segített abban, hogy minden hozzávaló ott legyen a pulton a forgatás alatt. Sőt, még egy kis életmentő csokoládét is kaptam Tőle, ugyanis a forgatás elhúzódása miatt aznap elmaradt az ebédem is! Így ezúton is örök hálám Andinak! Az egész Laptopkonyha csapata rendkívül kedves, közvetlen volt! Szilvi, a főszerkesztő ügyelte az egész forgatás menetét, figyelve arra, hogy a forgatás alatt véletlenül se felejtsük el a receptet. Majd a sminkszobába szólítottak, ahol Gabi vett kezelésbe, hogy legalább olyan jól mutassak a videón, mint Sanyi J! Gabi nagyon szép sminket készített, amit többször kellett igazítani, ugyanis rettentő sokat beszéltetett Sanyi! Na, persze róla se feledkezzünk meg: üdvözöltük egymást, és szinte az első mondata az volt, hol hagytam a kalapom (a facebook-os profilképem ugyanis kalapos)?!
Hoppá, a legfőbb szereplőről még nem is ejtettem szót, a „kiválasztott”, amit meg kellett sütnöm, az a Saint Honoré torta volt. Ez egy francia eredetű cukrász remek,  magyarosítva képviselőfánk tortának lehetne nevezni. A forgatás kissé hosszúra nyúlt ideje alatt a „pikk-pakk” jelzőt kapta, amely persze semmit sem von le abból, hogy lenyűgöző látványt nyújt, és nem mellékesen felettébb finom!
Az előkészületek után elindult a forgatás, aminek az elején még eléggé zavarban voltam , de a végére úgy érzem, belejöttem: elfelejtettem a kamerákat, a körülöttem lévő embereket, megszoktam az idegen konyhát is, illetőleg azt, hogy egyszerre süssek és beszéljek is. Be kell vallanom, hogy ezt a tortát ezt megelőzően csupán egyszer készítettem el, és pont a kamerák kereszttüzében kellett újból megalkotnom! Ennek ellenére addig a pontig minden simán ment, amíg a képviselőfánk tészta és a habzsák nem „találkoztak”. Aztán kiderült, hogy nem bírják egymást: bekövetkezett, amitől féltem, megtörtént az első „baki” (kulisszatitok: otthon is hasonló eset történt velem, szétrepedt a habzsák, és utána beszereztem egy profi felszerelést). Ám hamar túllépve a dolgon, folytattuk tovább a forgatást. Azt a visszajelzést kaptam utólag, hogy elég jól álltam a sarat, nem estem kétségbe, mikor nem a papírforma szerint mentek a dolgok. 
Több lépésben készült el a forgatás, mert közben az előzőleg forgatott ételeket tálalták , fotózták. Valamint a tortát dermesztettük is (ismét egy kulisszatitok: nem volt rá 12 óránk, ahogyan a recept írta, a mélyhűtőben alig 1 órát "csücsült").
A forgatás végére a fáradtságtól már nem bírtam abbahagyni a nevetést. A torta díszítésekor már a könnyem is folyt a nevetéstől, sőt még Sanyit is "lelaciztam" (a férjemet hívják Lacinak), ekkor már végképp nem lehetett bírni velem! Hát, mi tagadás, jó hangulatúra sikeredett ez a videó!

Ez a nap sokat jelentett nekem, nem csupán azért, mert kipróbálhattam magam a kamerák előtt, hanem több gasztrobloggerrel személyesen is megismerkedhettem. Utánam következett Gesztenye, akinek sajnos már nem láttam a forgatását (így is több mint 5 órát töltöttem a stúdióban), de már ismertem a blogokból, és ekkor találkozhattam is vele, ez csodás volt! Később egyike volt azoknak, akik technikailag segítettek a blog elindításában, köszönet érte neki!
A stábnak ízlett a torta, így kárpótolta őket a kissé hosszúra nyúlt forgatásért!
A videót nem csupán annak érdemes megnéznie, aki szeretné elkészíteni, de annak biztos jót tesz, aki kicsit rosszkedvű, lehangolt J!
Egyszóval pop-corn és üdítő bekészít, és lehet mozizni J:





16 megjegyzés:

  1. Anita!
    Annyira jó volt olvasni a bejegyzésed, szinte ott éreztem magam megint a stúdióban, ahová nagyon szívesen visszamennék újra, gondolom Te is:-))
    Örülök, hogy megismerhettelek, remélem még találkozunk, jó volt együtt főzni a BNV-n is:-))
    Ha mi ketten összefognánk főzésileg, Sanyi nem nagyon jutna szóhoz:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves vagy:-)! Bizony, jó lenne együtt főzőcskézni!
      Puszi!

      Törlés
  2. Anita!
    Ezt tényleg rögzíteni kellett, igen emlékezetes volt! :-)
    Puszi,
    Szilvi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szilvi!
      Bizony, szép, "hosszú" emlék!
      Puszi!
      Anita

      Törlés
  3. Ez a beszámoló nagyon jól sikerült, kedvem támadt még egyszer megnézni a videót. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Vikvi!
      Köszönöm szépen:-)))! Örülök, hogy tetszik!

      Törlés
  4. Ügyes vagy nagyon!Ez egy csodaszép torta és biztosan nagyon finom is volt!:)Hova küldjem a sült szilvalekvár receptet?

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen kedves Nelli:-)! Megadom a mail címemet, nagyon aranyos vagy, hogy elküldöd: hossoanita@t-online.hu.
    Üdv!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó lett ez a bejegyzésed is! Mostmár muszály lesz moziznom nekem is! Egyszer próbáltam, de nagyon lassan töltötte be az oldalt a kereső, ezért feladtam!:) De nem végleg!:)
    Ügyes vagy! Mégegyszer GRATULÁLOK!!!!!!

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm szépen Marika! Megéri kivárni, mert legalább nevetsz egy jót:-)! Nekem sem mindig jön be:-(! Puszi!

    VálaszTörlés
  8. Kedves Hani! Nagyon élvezetesnek találtam a blogodat! A jövőben majd alaposabban szeretnék körülnézni nálad és szeretném, ha minél több bloggertársunk megismerne.
    Ezért egy díjat adnék át neked, amelyet a blogomon átvehetsz.
    Remélem, elfogadod.
    Üdvözlettel: Tortafüggő Marisz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tortafüggő Marisz! Nagyon szépen köszönöm a díjat, természetesen elfogadom!
      Megyek Hozzád!
      Üdv:
      Hani

      Törlés
  9. Szia!

    Nézz be hozzám: http://kataakonyhaban.blogspot.com/2012/03/dijat-kaptam.html
    Sok szeretettel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Kata:-)! Nagyon aranyos vagy, hogy gondoltál Rám!

      Törlés
  10. Szia Hani, szeretném neked továbbadni http://ezmegaz-krinsz.blogspot.com/2012/03/kommentek-blog-dija.html
    További sok sikert:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a hatalmas díjesőt:-)! Köszönöm szépen!
      Üdv:
      Hani

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...