Oldalak

2013. március 10., vasárnap

Sütőtök-sárgarépa-narancs lekvár


Az ötlet Bibimónitól származik, a télen nála láttam először vitaminlekvárt, ami sárgarépából, sütőtökből és narancsból állt, úgy emlékszem. A pontos linket most nem találtam meg, de az arányok kicsit eltérőek voltak nála.
Az első kóstolás után nagy sikert aratott a szülők, óvó nénik körében kislányom óvodájában, azóta nem győzöm főzni, míg még tart a sütőtök-narancs szezon.


Hozzávalók:



70 dkg sütőtök (tisztítva mérve)

25 dkg sárgarépa (tisztítva mérve)

25 dkg narancs ( tisztítva mérve)

1 dl narancslé (a narancsok felfogott leve)

1 db Dr. Oetker 3:1-ben dzsemfix

15-20 dkg cukor



Elkészítés:


A sütőtököt meghámozzuk, kiszedjük a magjait, majd felkockázzuk, kimérjük a megadott mennyiséget. A sárgarépát meghámozzuk, felkarikázzuk, és kimérjük a megadott mennyiséget. Ezeket beletesszük egy lábasba, felöntjük vízzel, és puhára főzzük.

Ezalatt a narancsokat meghámozzuk, a fehér héját is eltávolítjuk, a gerezdeket kivágjuk (vegyük kezünkbe a narancsot, és filéző késsel a hártyák közül vágjuk ki a gyümölcshúst "v" alakban), közben a levét fogjuk fel.

Amint megpuhult a sütőtök és a sárgarépa, leöntjük róla a vizet. Majd hozzáadjuk a narancsot és a narancslevet, botmixerrel pürésítjük. Ha szükséges, adhatunk még hozzá egy kevés vizet is.

Egy lábasban feltesszük főni a cukorral, hozzáadjuk a dzsemfixet is. Állandó keverés mellett nagy lángon felforraljuk, továbbra is keverve 3 percig zubogva forrni hagyjuk. Ha szükséges, a habot távolítsuk el a tetejéről. Tisztára mosott üvegekbe töltjük, csavaros tetővel zárjuk le, és 5 percre állítsuk fejre őket. Nem kell megijedni, elég folyós lesz a végén, de már másnap ilyen lesz, mint a fotókon látható. Úgy ellenőrizhetjük a lekvár állagát főzéskor, hogy egy hideg (pl. hűtőben lehűtött) tányérkára cseppentünk belőle, ha pár perc múlva nem folyik szét, akkor készen vagyunk.





6 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet, a gyönyörű fotók mindenképpen próbára csábítanak...;-)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is tetszik, ki kell próbáljam!

    VálaszTörlés
  3. Sütőtököt már próbáltam, de ez a trió izgalmasnak hangzik és látszik!!! Gyönyörű színe van

    VálaszTörlés
  4. Igazi ízorgia! Nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés
  5. fincsííí. :)

    látogass el az új blogomra, kövess:D

    http://recept-tura.blogspot.hu/

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...