Oldalak

2014. február 23., vasárnap

Rigójancsi




Rigó János egy kivételes tehetséggel megáldott cigányprímás volt.
Már nagyon korán érdeklődést mutatott a hegedülés iránt. A tehetsége mellé hatalmas szorgalom és kitartás társult, így fiatalon már saját zenekar volt.
Rigó Jancsi és zenekara 1896-ban egy párizsi étteremben, a Restaurant Payard-ban játszott, ahol jelen volt a belga Chimay herceg és fiatal felesége, egy amerikai milliomos lánya, Clara Ward, vagy Ward Klára. Az asszony beleszeretett a tüzes fekete szemű Jancsiba, elhagyta érte férjét. A szerelem kölcsönös volt, Jancsi elvált feleségétől, Barcza Mariskától. Ez annyira nagy port kavart, hogy több lap, köztük a Mikszáth Kálmán által szerkesztett Országos Hírlap is tudósított a válóperről.
A szerelem azonban körülbelül csak tíz évig tartott.

Rigó Jancsi szegényen, lezüllötten és elfeledetten halt meg Amerikában (más források szerint Fejér megyében), utoljára egy levitézlett színésznővel járta a lebujokat, és hegedűjén keserves magyar nótákat játszott.

Jancsi egy pesti cukrászdában egy csokis, édesen krémes süteménnyel kedveskedett szerelmének. A cukrász, aki készítette a süteményt Rigó Jancsiról nevezte el. Számítása beigazolódott, a csokoládéval leöntött és kocka alakú, a barna szín három árnyalatában pompázó tejszínhabos Rigójancsi cukrászsütemény rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert. A cukrászat klasszikus készítménye lett Magyarország határain túl is, amely a XIX. századi asszonyszöktetési románcuknak állít emléket.

A szerelmi történetből 1959-ben francia-magyar film készült Fekete szem éjszakája címmel.

Ezt a sütit a Delimano online receptverseny magyar konyha téma hetében sütöttem meg.
 

Hozzávalók:
1-1 kakaós piskótához:
4 tojás
8 dkg cukor
3 dkg cukrozatlan kakaópor
6 dkg finomliszt

A krémhez:
5 dl habtejszín
4 dkg porcukor
15 dkg étcsokoládé

A tetejére:
15 dkg tortabevonó étcsokoládé
1 evőkanál napraforgó olaj

Elkészítés:
A tészta hozzávalóiból egy-egy kakaós piskótát készítünk. Az egész tojásokat a cukorral együtt egy tálba tesszük, gépi habverővel előbb lassú fokozaton elkeverjük, majd magasabb fokozaton sűrű habbá verjük. Ezután hozzáadjuk a kakaóval elkevert lisztet, és óvatosan elegyítjük.



Sütőpapírral bélelt közepes méretű (23*36 cm) tepsibe simítjuk, és 160 fokos sütőben megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük (kb. 15 perc).
A tejszínt a felhasználásig tartsuk hűtőben, hogy jó hideg legyen. A keverőtálat is tegyük be a mélyhűtőbe egy rövid időre.
Az étcsokoládét olvasszuk fel vízgőz felett, majd kicsit hagyjuk langyosabbra hűlni. A tejszínt verjük fel félig, majd adjuk hozzá a porcukrot, és azzal együtt verjük fel keményre. Csorgassuk bele a langyos csokit, miközben a habverővel tovább verjük. 



Ha a tészta megsült, borítsuk ki, hagyjuk kihűlni. Mindkét lappal így járunk el.
Következik a sütemény összeállítása. Az egyik kakaós lapra rátesszük a krémet, spatulával egyenletesen szétkenjük, majd tegyük rá a másik lapot is.
Elkészítjük a tetejére a csokoládémázat. A tortabevonó csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk, hozzáadunk egy evőkanál olajat. Bevonjuk vele a sütemény tetejét. Kicsit hagyjuk, hogy dermedjen rajta a csoki, és éles késsel kijelöljük a szeletek helyét. Így később könnyebben tudjuk majd szeletelni. Hűtőben dermesztjük.




Tálaláskor a vágókést forró vízbe mártjuk, szárazra töröljük, és így szeleteljük fel 5*5 cm-es kockákra.



 


6 megjegyzés:

  1. Jaj, de szépen szeletelted! Nagyon tetszik a történet leírásod is a recept elején... Képzeld, nálunk egyáltalán nem ilyen a Rigó Jancsi. Tudom, hogy a Te recepted az eredeti, de felénk teljesen másképp készítjük gyerekkoromtól kezdve, és mi azt tartjuk Rigó Jancsinak. Olyan érdekes...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, kedves vagy :)! Igen, már láttam Nálad, hogy a Tiéd másabb. Végül is az a lényeg, hogy finom legyen, és szeressük. Biztosan ez a recept is alakult az idők során, ahogyan terjedt.

      Törlés
  2. NAGYON INYCSKLANDOZO A TORTAD, KOSZONOM SZEPEN HOGY MEGOSZTOD NEM CSAK VELEM HANEM MINDENKIVEL. ITT TENGERENTUL NEM IGEN OSZTOGATNAK EGYMASSAL IGAZI RECEPTEKET, PARSZOR RAFAZTAM. MINTHA NEM AKARJAK HOGY A MASIK IS FINOMAT EGYEN, AMI ONZOSEG.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy örömet okoztál a visszajelzéseddel! Jó hallani, hogy ilyen messziről is olvasnak.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...