Oldalak

2012. július 3., kedd

Levendulás cukkinilekvár



Az idén elég sok cukkinim termett a kertben, így a ribizli után most ezek különféle "feldolgozásával" bíbelődöm.
Szokták mondani, hogy cukkiniből szinte mindent lehet csinálni, nos ebben lehet némi igazság!
Az első számú kedvencem a rántott cukkini, de szoktam bolognai darált hússal is tölteni. Lehet belőle akár sütemény is, ha kicsit enyhül a forróság, akkor hozom Nektek a receptjét. Találkozhatunk vele főzelék formájában, a lecsó "tartozéka" is lehet, valamint tócsnit, fasírtot, felfújtat, rakottast is alkothatunk belőle.
Tavaly az egyik kedves ismerősömnél láttam ezt a cukkinilekvár receptet, de akkor nem volt a kertben, így most próbáltam ki.

Hozzávalók:

1 kg megtisztított, lereszelt cukkini
3 db citrom
3 teáskanál száraz levendula virág (vagy 5-6 teáskanál friss virág)
30 dkg cukor
1 db 3:1-ben Oetker dzsemfix

Elkészítés:

A cukkiniket meghámozzuk, magjaikat eltávolítjuk és lereszeljük.
A jól megmosott citromokat meghámozzuk úgy, hogy a fehér részt is eltávolítjuk róla. Négyfelé vágjuk a citromokat, kimagozzuk, és felkockázzuk.
A lereszelt cukkinit, a felkockázott citromokat egy főzőedénybe tesszük, és közepes lángon felforraljuk.


Adjuk hozzá a  cukrot, a dzsemfixet és a levendula virágot.
Addig főzzük, amíg egy hideg tálkára cseppentve, már nem folyik a lekvár.
A befőttes üvegeket forró vizes tepsibe állítjuk, így nem fognak szétpattanni a forró lekvártól.
Amint jónak találjuk a lekvárt, levesszük a tűzről, és tiszta üvegekbe töltjük, majd lezárjuk csavaros tetővel, és kb. 5 percre fejtetőre állítjuk. Hagyjuk kihűlni (dunsztolni nem szükséges), majd a végleges helyére tesszük.
Ebből a mennyiségből nem lesz teljesen tele 2 db 700 ml-s üveg.

Az ötlet innen származik.
Természetesen lehet levendula virág nélkül is készíteni.
Nagyon finom palacsintához, linzerkarikák töltéséhez.









2 megjegyzés:

  1. Érdekes, különleges... kíváncsi lettem, milyen lehet:-) Idén nincs cukkinink, csak laskatök, így marad jövőre a kipróbálás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig azt mondták a merészebb kóstolóim, hogy finom. A citrom íze jól érezhető benne. Ma kipróbáltam palacsintába, finom volt.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...