Oldalak

2013. december 26., csütörtök

Baconbe tekert aszalt szilvával töltött sertéskaraj


Általában ez a fogás minden karácsonykor valamelyik napon az asztalra kerül. Évekkel ezelőtt az egyik kedves ismerősöm ezzel látott bennünket vendégül. Akkor nagyon "beleszerettem", mert gyorsan elő lehet készíteni, hidegen-melegen egyaránt fogyasztható. A nagyobbik fiam kedvéért aszalt szilva helyett uborka kerül bele, így is érdemes kipróbálni, ha nem szereti valaki a gyümölcs és hús párosítást.

Hozzávalók: 

   10 szelet sertés rövidkaraj
    kb. 2 dl vörösbor
    20 dkg magozott aszalt szilva
    20 dkg szeletelt bacon
    1 ek. napraforgó olaj
    só ízlés szerint
    őrölt fekete bors ízlés szerint

Elkészítés:  
   A karajszeleteket kicsit kiklopfoljuk, enyhén sózzuk, borsozzuk.
    A zacskó aszalt szilvát felöntjük annyi vörösborral, hogy ellepje és felforraljuk, főzzük pár percig, és hagyjuk a lében kihűlni.
    Következik a tekerés. A karajszeletekre 3-4 szem aszalt szilvát teszünk, feltekerjük, és bacon szalonnával is áttekerjük. Nem kell megtűzni!
    Pici olajat csurgatunk a sütőedény aljára, belepakoljuk a tekercseket, pici vizet öntünk alá, és alufóliával befedve jól megpuhítjuk 170 C fokra előmelegített sütőben. Kb. 1-1,5 óra sütés után az alufóliát levesszük, feltekerjük a sütőt 200 C-ra és pár percig pirítjuk a szalonna miatt, de vigyázva, mert kiszáradhat.
    Burgonyapürével tálaljuk.







 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...